Júliusban startol majd a Need for Speed World

2010.06.01. 13:21 lifeless | szólj hozzá

Az idei esztendőre egy igazán érdekes Need For Speed játék jutott a sorozat szerelmeseinek, lévén az Electronic Arts a legnagyobb bőr lehúzásának érdekében MMO-t csinált az autóverseny-játékok egyik legnépszerűbb darabjából. Ő lenne a Need For Speed World, amely alkotásról már tulajdonképpen mindent tudunk, csak éppen azt nem, hogy nálunk mikor áll a rajtkockákra. Az illetékesek szerencsére nem húzták tovább az idegeinket a témával kapcsolatban, és a mai napon lerántották a leplet a program indulásának időpontjáról.

Ennek fényében már jegyezhető is, hogy a Need for Speed World végleges verziója a nyár szinte kellős közepén, július 20-án kerül a rajongókhoz, akik már elő is rendelhetik a játékot, méghozzá a hivatalos honlapról. Aki már most biztos a dolgában, nyugodtan nyomatékosítsa vásárlási szándékát, lévén aki így tesz, az már egy héttel a hivatalos start előtt, július 13-án rajtkockára állíthatja sportautóját, sőt, az előzetes béta teszteken is kivétel nélkül részt vehet. Az instrukciók tehát adottak, a döntés pedig csak rajtad áll. Július 20-án indulunk!

Forrás: Gamechannel

A bejegyzés trackback címe:

https://lifeless.blog.hu/api/trackback/id/tr72047715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása